... A mostani

Szász Optika

elődjét, a Szász Órás és Optikus műhelyt 1990-ben nyitotta meg

Szász Sándor

látszerész mester és felesége. Az akkor még egy kalap alatt oktatott látszerész és órás kis műhelye Szekszárd város egyik meghatározó helye volt. 15 évvel később a órás műhely és az optikai rész ketté vált, melynek vezetését a mester felesége vitte tovább, egészen a 2010-es évekig, amikor is a második generáció is becsatlakozott az optika életébe.
Szász Nikoletta - Szász Optika
Szász Nikoletta az eredeti tulajdonosok gyermeke optometristaként vette át a Szász Optika vezetését. Ő alapjaiban átalakította az akkori üzlet felfogását és szolgáltatási körét. 2010-ben költözött át az akkor már Szász Optika a régi üzlettől nem messze megnyílt professzionális látás szalonba, ahol Nikoletta nem kisebb tervet szeretett volna megvalósítani, mint, hogy alapjaiban megváltoztassa az emberek optikáról alkotott véleményét.

Nikoletta 2001-ben végzett optometristaként, majd 10 évet töltött el az Esslior európa szintű szemüveglencse forgalmazónál vezető beosztásban. A forgalmazónál töltött évek remek lehetőséget biztosítottak arra, hogy széleskörűen, nemzetközi szinten belelásson több optika és technológia működésébe.


Szász Sándorné - Szász Optika
Ezzel a tudással hazatérve és azóta is rendszeresen új tudással gazdagodva erősíti Szekszárd egyik legmeghatározóbb, legszínesebb optikáját, a Szász Optikát. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy a 2014-es évben az Optika elnyerte a Príma Díjat és a látásszalon tulajdonosa az “Év Vállalkozója” lett.

2015 egy újabb mérföldkő az Optika életében, hiszen Nikoletta és édesanyja Szász Sándorné életre hívták egyedi fejlesztésű látás programjukat, mely az "Optic Therapy Egészséges Látás Program" márkanevet kapta. Megújult arculattal, prémium szolgáltatásokkal és egészséges látással várja Önt is a Szász Optika!
Szász Sándorné
Szász Nikoletta - Szász Optika
Dr. Ványai Natália szemész főorvosnő 1991-ben végzett tanulmányaival a Pécsi Tudományegyetem Orvostudományi Karán. Ezt követően azonnal Szekszárdon helyezkedett el és itt várja azóta is pácienseit. Több, mint tíz éve 2008-óta a gyeremkszemészeten is dolgozik, így a csemeték szemész szakorvosi ellátása területén is igazán ismert és elismert szakember. Az alábbi kiemelt szakterületekkel várja az érdeklődőket optikánkban: szemnyomás mérés, szemfenék vizsgálat, munkahelyi munkaalkalmassági vizsgálat és igazolás kiállítása.
Magánrendelés:

hétfő-szerda 15.00-től 18:00-ig



A Szász Optika csapatának kifejezetten fontos a természetvédelem és a fenntartható, környezettudatos mindennapok éppen ezért kérjük, hogy oldalainkat ne nyomtad ki. Amennyiben valamilyen tartalmat szeretnél szöveges formában elérni kérjük, hogy vedd fel Velünk a kapcsolatot elérhetőségeink egyikén.

Tegyél a fenntartható mindennapokért!

Köszönjük!

Üdvözlettel, a Szász Optika Csapata