Általánosságban elmondható, hogy az évek múlásával nagyjából a 40-es éveink közelében kezdjük leginkább felfedezni azt, hogy az apró betűket nehezebben látjuk a mobilunkon vagy az újságot olvasva és annyira pedig a karunk sem hosszú, hogy kellően messze tudjuk rakni a szemünktől az adott olvasnivalót, amire fókuszálnánk. Ez a gyakori jelenség a presbiópia, amely a szemlencse rugalmasságának természetes csökkenését jelenti.
Ez már önmagában is egy kifejezetten bosszantó jelenség, azonban amikor valaki már egyéb fénytörési hibából eredendően távollátó szemüveget viselt jogosan merülhet fel, hogy most ebben az esetben még egy teljesen új szemüvegre lesz majd szüksége élete végéig?
A multifokális szemüveglencsék a segítségünkre sietnek!
Szerencsére a helyzet nem ennyire bonyolult. Gyakran találkozhatunk máig olyanokkal, akik folyamatosan váltogatják távollátó és olvasószemüvegüket, viszont valljuk be, hogy ez közel sem a legkényelmesebb vagy legpraktikusabb megoldás.
Erre a helyzetre szolgálnak hatékony és kézenfekvő megoldásként a multifokális szemüveglencsék, amelyek kialakításuknak köszönhetően egyaránt közelre és távolra is éles látást biztosítanak számunkra, sőt bizonyos mértékben még a köztes távolságokra is. Ezek a lencsék végtelen sok fókuszponttal rendelkeznek, amelyek által a lencse felszíne három különböző részre oszlik.
A lencse alsó harmadában olvasótávolságra és közeli távolságban történő látásra, a középső harmada a köztes távolságban vagy munkatávolságban történő éleslátásre (pl.: a számítógép előtti munkavégzéshez), a felső része pedig a távolra történő kitekintésünket segíti (nagyjából 5 méteren túli tágyak, táj stb.). Ezáltal három különböző lencsét egyesítve nyújt komplex megoldást különböző látásproblémákra.
Tényleg minden helyzetben használható?
Alapvetően ezeket a lencséket arra tervezték, hogy megannyi hétköznapi teendőnket gond nélkül el tudjuk végezni a segítségükkel, hiszen a közelitől a távoli távolságig éleslátást biztosít számunkra. Gondoljunk csak bele például olvasás közben egyik családtagunk megszólít minket, akkor nem kell külön levennünk a szemüvegünket vagy felrakni egy másikat csak azért, hogy az ő arcát megfelelően lássuk, elég mindössze felpillantanunk a könyvtől.
Természetesen egy kis megszokással azért számolnunk kell, hiszen nem egy egyszerű egyfókuszú lencséről van szó. Egy kis időbe mindenképp bele fog telni, amíg mi és az agyunk is hozzászokik ahhoz, hogy például oldalra nézésnél mindig a fejünket is fordítanunk kell vagy éppen, hogy mindig a lencse különböző részein nézzünk ki.
Annak érdekében, hogy mind a megszokás, mind pedig a későbbi használat zökkenőmentes lehessen elengedhetetlen a szakértői segítség igénybevétele, valamint egy átfogó látásvizsgálat.
Fordulj bizalommal Optikánkhoz Te is és szakértő Munkatársaink segítenek számodra megtalálni a legideálisabb optikai megoldást!