Belépés
Belépés
Elfelejtettem a jelszavam

Miért fontos a téli fényvédelem?

Miért fontos a téli fényvédelem?

Az emberek többsége tisztában van azzal, hogy nyáron mind a bőrünket, mind pedig a szemünket védenünk kell a káros UV-sugarakkal szemben. Azt azonban kevesen tudják, hogy a napsugarak káros hatásai bizony télen is ugyanúgy jelen vannak a borús időjárás és a rövidebb nappalok ellenére is. Sőt, bizonyos körülmények következtében még nagyobb veszélyt jelentenek szemünk és bőrünk egészségére egyaránt. Blogunkban körbejárjuk, hogy miért is annyira fontos télen is a fényvédelem, valamint hogyan tehetjük meg ezt a leghatékonyabban.

 

Miért fontos télen is a fényvédelem?

 

A téli időszakban hajlamosak vagyunk alábecsülni az UV-sugarak káros hatásait, pedig ezekben a hónapokban ugyanúgy folyamatosan jelen vannak és komoly veszélyt jelentenek. Név szerint az UV-A és UV-B sugarak azok, amelyek mind bőrünkre, mind pedig szemünk egészségére káros hatással vannak már rövid távú kitettség esetén is.

 

Az UV-A sugarak azok, amelyek a bőr leégéséért felelősek, viszont szemünkre is ugyanúgy hatással vannak, így gyakran vörösséget, szemhéjduzzanatot, sőt még akár makuladegenerációt is okozhatnak. Mindeközben az UV-B sugarak intenzívebb fénysugárként hosszabb kitettség esetén bőrrákot, szemünkben pedig szürkehályogot is okozhatnak.

 

Ugyan hazánkban kevesebbszer tapasztalhatunk hóesést vagy igazán jeges utakat, viszont ugyanakkor ezekről a felületekről a fény akár 95%-a is visszaverődik, szemben az évi többi részében előforduló mindössze 6%-kal. Ez pedig nem csak a szemünk egészségére káros az UV-sugarak intenzív visszaverődése következtében, de a káprázó fényhatások a látásunkat is ugyanúgy megnehezítik.

 

 

Mit tehetünk a hatékony védelem érdekében?

 

A leghatékonyabb és legegyszerűbb módja annak, hogy szemünket védjük az UV sugarak káros hatásaival szemben az, ha egy megfelelő UV védelemmel ellátott szemüveget vagy napszemüveget viselünk a téli hónapokban is. A vásárlás alkalmával fontos odafigyelni, hogy az adott lencse igazolt, 100%-os UV szűrő réteggel rendelkezzen, hiszen a nem megfelelő szűréssel ellátott lencsék akár nagyobb károkat is okozhatnak, mivel a sötétebb lencsék miatt kitágult pupilla több káros sugarat engedhet be.

 

A zavaró fényhatások, például a hó vagy víz felszínéről visszaverődő vakító fények ellen a polarizált lencsék nyújtanak hatékony megoldást. A polarizált lencsék különleges bevonatuknak köszönhetően megszűrik a vízszintes irányból érkező tükröződéseket, így csökkentik a szemet érő terhelést és fokozzák a látás komfortját. Ezek legnagyobb hasznát leginkább vezetés, síelés vagy általánosságban a havas tájakon járva érezzük igazán.

 

Remek hír továbbá, hogy egyik esetben sem kell lemondanod az éleslátás élményéről sem a szemed vagy látáskomfortod érdekében, hiszen mind az UV védelemmel ellátott, mind pedig polárszűrős napszemüvegek egyaránt dioptriázhatóak.

 

Látogass el Optikánkba és segítünk Neked megtalálni a legideálisabb személyre szabott fényvédelmi megoldásokat!



Blog menü
vissza


A Szász Optika Csapatának kifejezetten fontos a természetvédelem és a fenntartható, környezettudatos mindennapok éppen ezért kérjük, hogy oldalainkat ne nyomtasd ki. Amennyiben valamilyen tartalmat szeretnél szöveges formában elérni kérjük, hogy vedd fel Velünk a kapcsolatot elérhetőségeink egyikén.

Tegyen a fenntartható mindennapokért!

Köszönjük!

Üdvözlettel, a Szász Optika Csapata