Belépés
Belépés
Elfelejtettem a jelszavam

  Mit jelent az, hogy minden távolságba jól látsz egy multifokális lencsével?

Mit jelent az, hogy minden távolságba jól látsz egy multifokális lencsével?

Nagyjából 40 éves kor körül kezdjük el legjobban érzékelni azt, hogy szemlencsénk egyre inkább veszít a rugalmasságából. Ekkor vesszük észre, hogy a közeli tárgyakra egyre inkább nehezebben tudunk fókuszálni és úgymond már „nincs elég hosszú karunk” ahhoz, hogy elég távol tudjuk szemünktől tartani a könyvet vagy az újságot az olvasáshoz.

 

A fenti jelenség azokat halmozottan is kellemetlenül érheti, akik már fiatalabb koruk óta viselnek szemüveget, csak éppen távollátás céljából. Bennük jogosan merülhet fel a kérdés, hogy akkor ezentúl két külön szemüveget kell mindenhová magukkal vinniük csak azért, hogy minden körülmény között élesen lássanak?

 

Számukra nyújtanak praktikus megoldást a multifokális szemüvegek, amelyek segítségével egyszerre láthatnak olvasó, köztes és távoli távolságokba is a lencsék hármas felosztásának köszönhetően. Azonban hogyan is épül fel ennek a technikai háttere és hogyan képes egy lencse három különböző távolságba is tökéletes éleslátást biztosítani? 

 

Minden a hármas felosztásban rejlik! 

 

A multifokális lencsék különleges kialakításuknak köszönhetően három fő zónát tartalmaznak. A lencse felső része a távoli zónát képviseli, amely például autóvezetéshez, sétához vagy távoli tárgyak megfigyelésére alkalmas. A lencse középső része az úgynevezett köztes zóna, amely például számítógépes munkához vagy más 1-2 méteren belül végzett tevékenységekhez ideális. Végül az alsó zóna pedig a közeli fókuszálásra van optimalizálva, így leginkább olvasásra alkalmas. 

 

Technikai szempontból a zónák közötti átmenet folyamatos, amit az úgynevezett progresszív csatorna biztosít. Ez a lencse középső része, amelyben az optikai erősség fokozatosan változik, biztosítva a természetes szemmozgást és a zökkenőmentes fókuszváltást. A lencse felületén speciális tervezési technológiák, mint például a freeform gyártási eljárás, segítenek a zónák precíz kialakításában azáltal, hogy a gyártás során a lencsék felületének millió pontját külön-külön megmunkálják a viselő egyedi látásigényeihez igazodóan. Ehhez pedig figyelembevételre kerülnek a szem paraméterei, a választott keret formája, valamint az egyedi viselési szokások is. 

 

Eredményként olyan precízen megmunkált lencséket kapunk, amelyek szinte láthatatlanul alkalmazkodnak a viselő igényeihez, garantálva a tiszta, éles látást minden távolságra, minimalizálva a lencse szélén keletkező torzításokat, ezáltal pedig gyorsítva a megszokás folyamatát is. 

 

Essilor Experts Ambassador Optikaként biztos lehetsz abban, hogy kizárólag a legújabb technológiákat és innovációkat alkalmazzuk annak érdekében, hogy Te minden esetben a tökéletes éleslátás élményével gazdagodj! Várunk szeretettel Téged is egy látásvizsgálatra! 



Blog menü
vissza


A Szász Optika Csapatának kifejezetten fontos a természetvédelem és a fenntartható, környezettudatos mindennapok éppen ezért kérjük, hogy oldalainkat ne nyomtasd ki. Amennyiben valamilyen tartalmat szeretnél szöveges formában elérni kérjük, hogy vedd fel Velünk a kapcsolatot elérhetőségeink egyikén.

Tegyen a fenntartható mindennapokért!

Köszönjük!

Üdvözlettel, a Szász Optika Csapata